2016-os szerelmi horoszkóp

Kos

Ha egyedülálló vagy, akkor ez az év sok új lehetőséget fog tartogatni arra, hogy párra találj!A megkezdett viszonyod szenvedélyes lesz, de továbbihódolókban nem lesz hiány. Legkésőbb decemberre azért megtalálod a számodra tökéletes partnert.A már elkötelezettek pedig egy hullámhosszon lesznek, az esetleges ellentéteket is csendben kerülnek rendezésre. A tavasszal azonban minden Kosnak vigyáznia kell, mert szerelmi csapdákat rejthet!

Bika

Egyedülállóként nagy eséllyel lelsz majd párra egy közeli ismerős, vagy akár jó barát személyében. Azért még nem szabad beleélned ebbe magad, mert bizony az év eleje hoz magával egy kis bánatot. Ahogyan viszont melegedni fog az idő, úgy alakulsz majd át te is, ami kihat a szerelmi életedre is.  Ha teszel is érte, sokkal vonzóbb leszel! Akik pedig már megtalálták életük párját, azoknak a feladata az, hogy elmélyítsék a már fennálló viszonyt! Az év végére a kapcsolatotok meg fog erősödni.

Ikrek

Szenvedéllyel teli évnek nézel elébe, ez azzal is jár, hogy a kapcsolatban lévők vagy még jobban megerősítik szerelmük láncát, vagy végleg elszakítják azt. Ha az utóbbi következik be, akkor nem érdemes sokáig bánkódni miatta, mivel valószínűleg amúgy is gyenge lábakon állt eddig is a viszonyotok!  Szingliként inkább a munkád felé fordulsz, ám így is lesznek majd a környezetedben olyanok, akik fel akarják hívni magukra a figyelmedet. Viharos éved lesz ilyen téren, de ha erős leszel, mint a szikla, akkor kitartásodnak meg lesz a gyümölcse!

Rák

2016 első felében nagyon körültekintően kezdj új bizalmas kapcsolatokba, sok olyan emberbe fogsz botlani, akikről hamar kiderül, hogy nem passzol hozzád. Az év második felétől azonban kifordítod a világot a négy sarkából! Azért továbbra is óvatosnak kell lenned! A komoly kapcsolatban állók viszont bizonytalanná válhatnak a társukkal kapcsolatban, ezért megértéssel kell fordulnod a párod felé, ha azt akarod, hogy folytatódjon a viszonyotok! Pároddal azért az intenzív beszélgetések mellett néha próbáljátok ki a hitvesi ágy kényelmét is!

Oroszlán

Ha már elkötelezett vagy, akkor próbáljátok megújítani a szexuális életeteket, mivel rátok férne a változatosság!Siker esetén egy szenvedéllyel teli, romantikus évetek lesz a párotokkal! Szinglikéntszintén boldog, önfeledt nyár elé nézel, számtalan lehetőség adódik majd arra, hogy új párra leljél. Az ősz beköszöntével pedig meg fogod lelni az Igazit! Az igazából nem kívánt szexuális kalandokat azonban jobb elkerülni!

Szűz

Egész évben fontos lesz akapcsolatotokban a kommunikáció és a mosoly, amiket ha sikerül jól kombinálod, akkor elkötelezettként még hibátlanabbá tudod tenni érzelmi életedet. Ennek köszönhetően rendkívül jól fogjátok magatokat érezni. Minden félreértést orvosolni fogtok, ha együtt megbeszélitek és tisztázzátok azokat. Egyedülállóként is szerencsés éved lesz, ugyanis egy nem mindennapi személlyel fog összehozni a Sors. Környezeted is irigy lesz rá!

Mérleg

Ebben az évben a szerelmi életed telis-tele lesz szenvedéllyel, és szinte mágneses vonzerőt gyakorolsz majd a másik nemre. Pároddal az együttlétetek örök kánikulát fog teremteni, nyáron pedig egy fontos lépést tesztek meg a közös jövő megalapozása felé. Ugyanakkor az instabil kapcsolatok még az idén vége szakadnak. Szingliként meg számíts rá, hogy sok flörtben, számos kalandban lesz részed. Egy nap azonban olyan románc veszi kezdetét, ami jelentős fordulatot jelenthet a szerelmi életedben…

Skorpió

Érzelmeid az idő melegségével lesznek összhangban: minél melegebbé válik az átlaghőmérséklet, annál inkább fog a te szíved is felengedni és megnyílni egy új szerelem előtt. Azért csak óvatosan, a helyzet urának kell lenned! Már csak azért is, mert az év második felében temérdek türelemre lesz szükséged, főleg kapcsolatok terén. Párkapcsolatban élőknek pedigheves sziporkázásban lesz részük, a pároddal együtt fogtok majd minél több romantikus pillanatra vágyni!

Nyilas

A 2016-os horoszkóp előrejelzésed alapján igen viharos románcok várnak rád. Ámor kegyetlenül megkerget, kiváltképp, ha még szingli vagy. Látványos flörtök és izgalmas kalandokban lesz részed, ám hamar rád talál a nagybetűs Szerelem. Ugyanakkorvissza kell fognod magad, mert hajlamos vagy a meggondolatlan döntésekre, ráadásul szeretsz uralkodni a másik felett. El kell fogadnod, hogy nem kell mindig dominálnod a másik felett, az ebből fakadó energiáidat inkább a karriered építésére, vagy a sportra szánd! Ez igaz azokra a Nyilasokra is, akik már tartoznak valakihez!

Bak

Idén a dolgok szinte maguktól megtörténnek, már ami a szerelmi életedet illeti. Ezért csak úsznod kell az árral, hogy boldog légy. Egyedülállóként az év folyamán számos lehetőséged nyílik majd egy kecsegtető párkapcsolatba kezdeni. Ha a szívedre hallgatsz, akkor tavasszal az utadba fog kerülni az Igazi is. Akinek viszont már van kedvese, annak muszáj lesz a teljes esztendejét előre megtervezni, különben rendszeresen fogtok veszekedni a közös programok kitalálásában! Kössetek kompromisszumokat!

Vízöntő

A szerelem kiemelt helyet fog élvezni az életedben az idei évben. A párok kapcsolata harmonikus lesz,és ki akarsz majd tartani mellette, ami érzelmi elmélyüléshez vezethet. Nektek semmit sem kell megterveznetek vagy görcsösen akarnotok, mert a dolgaitok ezek nélkül is kiválóan alakulnak. Az egyedülálló Vízöntők új kapcsolatokat kezdhetnek ez idő alatt,mi több, könnyen bonyolódhatnak kalandokba is. Ha azonban tartósat szeretnél, akkorazért ne becsüld alá az új partnereddel meglévő szexuális összhang jelentőségét!

Halak

A 2016-os éved első harmada tele lesz kérdésekkel, akár párban, akár egyedül élsz, de legkésőbb a nyár közepére mindre meg lesznek a válaszaid.  A régi és új párkapcsolatoknak is kedvezni fog ez az időszak. Az ősz beköszöntével azonban kísértéseknek leszel kitéve, főleg az exeid részéről. Jobb, ha ellenállsz! Ha sikerül, akkor szeretettel teli karokban találod magad, legyen az a most meglévő párodé, vagy ha szingli vagy, akkor egy új szerelmedé. Utóbbi esetben pedig nem árt arra ügyelned, hogy a látszat csalóka, mert az illető nem külsejével fog elsőre lehengerelni!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

loading...