2017-es éves horoszkóp

Kos

Nem meglepő, ha a Mars bolygó uralma alatt álló Kosként ebben az évben rendkívüli küzdőképességedről teszel bizonyságot: szívesen vállalsz kisebb vitákat éppen úgy, mint nagy feladatokat. A nagy kihívásokkal sok tapasztalat is jár, de a szélsőségek gyakran vezethetnek hatalmas sikerhez – vagy éppen nagy bukáshoz is. Szerencsére egyik sem rendít meg nagyon, hiszen akár a rossz fordulatokból is előnyt tudsz kovácsolni. A 2017-es év igazán pozitívnak ígérkezik, a barátokkal, családdal való kapcsolat terén is. A szerelemi életben azonban szintén hajlamos lehetsz a túlzott magabiztosságra, ami tönkre teheti az intimitást – így aztán ügyelj rá, hogy elsősorban ne vetélytársként tekints a partneredre.

pexels-photo-29410

Bika

Mint a Vénusz által uralt jegy, a Bika igazán felelősségteljes, és mindig lehet rá számítani. Bikaként a 2017-es év többnyire pozitív és kellemes meglepetéseket tartogat, elsősorban a kapcsolataid mutathatnak erősödést. A barátaid és családod mellett a szerelmi életedben is sikerülhet elérned a kapcsolat mélyítését, hiszen felelősségteljes és érett viselkedésed a bizalom mélyítésében juthat szerephez. A munkahelyen kisebb nehézségek is előfordulhatnak az év elején, de később itt is javul majd a helyzet.

Ikrek

A Merkúr által irányított Ikrek igazán intuitív, gyakran megérzései vezetik az életben, és szívesen hallgat az érzelmeire is. Főleg az év második felében számíthatsz pozitív élményekre, ekkorra a munkahelyeden is nagy fejlődést tapasztalhatsz. A párkapcsolatodban a keresett stabilitást is elérheted, ha szem előtt tartod a másik fél, illetve a saját igényeidet egyaránt. Az élet számtalan területén előfordulhatnak kisebb-nagyobb kudarcok is, ami – mint igen érzékeny és érzelmes személyt – talán túlzottan is megérint. Sokat segít azonban, ha ezeket az élményeket tanulásra használod fel.

Rák

A csillagok állása szerint ebben az évben nem lesz egyszerű dolgod az életben, számtalan kihívást kell leküzdened. A munkában elsősorban a biztosságra törekszel, és jó eséllyel erről nem is kell lemondanod, de nagy előrelépés nem valószínű, hacsak nem teszel érte aktívan. A párkapcsolatodban többnyire pozitív változásokat tapasztalhatsz, ahogyan más emberi kapcsolataid is elég jól alakulhatnak. Önmagad megismerésére is kiválóan alkalmas évnek ígérkezik a 2017-es.

pexels-photo-218763

Oroszlán

A Nap által uralt Oroszlán számára nagyon fontos a magabiztosság, a céltudatosság és a bizonyosság. Bár a 2017-es évben Oroszlánként számos kihívással meg kell küzdened, ezeket érdemes úgy felfognod, mint lehetőségeket arra, hogy tanulj, és még erősebbé, kitartóbbá válj. Az elkötelezettséged meghozza a gyümölcsét az emberi kapcsolataidban is, és az év egy jelentős részében éppen a párkapcsolat lesz az, amire jó eséllyel elsődleges fontosságúként tekintesz az életedben. A karrieredet bizonyára kicsit hanyagolni is fogod emiatt, így nem sok javulásra számíthatsz, bár megfelelő munkával kis előrelépések azért jöhetnek.

Szűz

Mivel a Merkúr irányít, megbízható, intelligens és gyakorlatias vagy, mindig szereted magad előtt látni a céljaidat, és inkább választod a mások által már kitaposott utakat, mintsem a saját épséged kockára téve kísérletezgetsz. Az év eleje éppen ezért picivel döcögősebben indul, hiszen mind a munkában, mint pedig az emberi kapcsolatokban akadnak majd megoldásra váró problémák, de ha nem is látod, hová vezet mindez, lelkiismereted és belátásod szerint igyekezz kitartóan dolgozni a helyzet javításán. Később így mindkét területen sikereket érhetsz el.

Mérleg

A Vénusz igen erős pozícióban lesz 2017-ben, így aztán aligha lesz idő lustálkodásra ebben az évben. Bármilyen sok is azonban a megoldandó feladat, ha szem előtt tartod, hogy a számtalan lehetőség szinte mindegyikéből pozitív eredményeket arathatsz le, bőven megéri fáradozni. A kreativitásod az élet több területén is gyümölcsöző lehet, elsősorban persze a karrieredet lendítheti fel. A túlhajszoltság ellen a kapcsolataid, a pihenés, a hobbijaid és a munka közötti egyensúly megtalálása vezethet sikerhez.

Skorpió

Mivel a Plútó irányít, ezért elsősorban megfontoltság, független ítélőképesség és kitartás jellemez, és ezeknek a tulajdonságaidnak hasznát is veheted, hiszen jó eséllyel elsősorban a karriered fejlesztésére koncentrálsz majd. Alapvetően egy tartalmas és pozitív évre van kilátásod, önmagad megismerésében és a munkában egyaránt sikereket zsebelhetsz be. A független ítélőképességed révén önmagaddal szemben is tudsz kritikus lenni, így a hibáidat még az előtt korrigálhatod, hogy bajt kevertél volna – a tartózkodásod azonban nem biztos, hogy a párkapcsolatodban mindig szerencsés…

pexels-photo-48567

Nyilas

Nem állíthatjuk, hogy egy kiemelkedően emlékezetes év lesz ez a számodra, de talán nem is az emlékezetes bonyodalmakra és kirobbanó élményekre vágysz most, hanem a stabilitásra és nyugalomra – ebben pedig jó eséllyel nem lesz hiány. A kitartásod és aktív, energikus személyiséged remek lehetőségeket rejteget az év első részében, különösen a párkapcsolatodat tekintve. Később meg kell birkóznod néhány alapvető változással is az életedben, ez elől azonban ne kezdj menekülni, hanem próbáld feldolgozni.

Bak

Mi is lehetne nagyobb öröm a céltudatos, határozott és előretekintő Bak számára, mint a karrierben elért siker? Most pedig jó eséllyel részed is lesz ebben, igazán kedvező lehetőségek tárulkoznak ugyanis eléd. A párkapcsolattal már más a helyzet, itt főleg az merülhet fel többször problémaként, hogy néha elsiklasz az olyan érzelmek fölött, amelyeket nem kötsz határozottan a párkapcsolati sikeredhez. Pedig a párkapcsolatban is szükség van egymás megértésére ahhoz, hogy igazán mély kapcsolat alakuljon ki, így aztán fontos lehet, hogy akkor is törődj a párod érzelmeivel, amikor azok nem körülötted forognak, hanem például valamilyen átélt fájdalmat, nehézséget próbálna feldolgozni.

Vízöntő

Mivel az Uránusz irányít, így egészen érzékeny, finomra hangolt és önálló jellemed különlegessé tesz téged, amit az élet számos területén ki is használhatsz. A karrieredben főként a megérzéseid jelenthetnek olykor hasznos segítséget, leginkább azért, mert ösztönösen ráérzel időről-időre arra, hogy a lehetőségek csírái milyen fejlődést tartogatnak. A párkapcsolatodban nagy előrelépésre valószínűleg nem számíthatsz, és az emberi kapcsolataidat tekintve is szívesebben hagyod a fontos döntéseket valaki másra.

Halak

A Neptunusz által uralt Halakból az empátia és a mély érzelmek éppen úgy nem hiányoznak, mint a gyors ítélőképesség – ezek a tulajdonságok pedig elsősorban az emberi kapcsolatokba, de emellett a karrierbe is kedvező változásokat hozhatnak. A 2017-es év pozitív változásokkal kecsegtet, főleg a közepe tájékán azonban talán túlzottan is sok változással. Fárasztó lehet a felpörgött tempó, így lehetőség szerint hagyj egy kis időt magadnak a pihenésre is. Szerencsére az év vége felé újból nyugodtabbá válik az életed, ekkor élvezheted igazán azt is, amit korábban sikerült elérned.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

loading...