Heti horoszkóp – 2017. május 15. – május 21.

Kos

Ez a hét igazi zsúfoltsággal kezdődhet. Na persze nem szó szerint, csupán a fejedben. Gondolataid ugyanis teljesen össze-vissza cikázhatnak. Éppen ezért a hét közepe felé megfontolhatod, hogy egy kicsit szusszanj egyet. Mélyedj egy kicsit magadba, ezáltal pedig rendet tehetsz az összevisszaságban. Amint ezzel megvagy, máris magabiztosabbnak érezheted magad, mint amilyen valaha voltál!

pexels-photo-402765

Bika

Tudod mivel törheted meg a rutint? Csak keresned kell egy csöppnyi szórakozást. Lehet, hogy az elmúlt időszakban egy kissé belefásultál a szürke hétköznapokba és úgy érezheted, mintha csak egy mókuskerékben futkároznál. Ennek azonban nem kell így lennie. Ezen a héten reggelente igazán varázslatos formában lehetsz. Használd ezt arra, hogy meggyőzz olyanokat, akik általában nem szokták osztani a véleményedet.

Ikrek

A hétfő reggeled telített energiával és már-már túlcsorduló kreativitással kezdődhet. Tudod mit jelent ez? Ideje megragadni a gyeplőt és végre a saját kezedbe venni az irányítást. Hiába halogatnád, itt az idő, hogy belekezdj a rég elfeledett projektbe és végre megtedd a kezdeményező lépéseket. Persze nem kell mindent egyszerre csinálnod, hiszen ahogy a mondás tartja: jó munkához idő kell!

Rák

Könnyen előfordulhat, hogy ez a hét nem fog olyan simán kezdődni, mint azt vártad. Konfliktusok alakulhatnak ki, így nagyon ébernek kell lenned. Különösen igaz ez otthonra. Szerencsére van azonban egy nagyszerű fegyvered, ez pedig nem más, mint az empátia. Amint előveszed az együtt érző oldaladat, az éppen gyülekező viharfelhők között is rendet teremthetsz! A türelem azonban nagyon fontos, ezt ne feledd.

pexels-photo-390403

Oroszlán

Valamilyen csodás módon, a hét elején képes lehetsz meggyőzni az embereket azzal kapcsolatban, hogy szinte mindenben egyetértsenek veled. Ezáltal pedig követhetnek is téged bármerre. Ez a fajta tömegmozgalom igazán inspiráló és arra ösztönözhet, hogy még keményebben dolgozz. Ennek az érzésnek pedig nem próbálj meg ellenállni, hiszen most igazán gyümölcsöző dolgok alakulhatnak ki.

Szűz

Szinte minden egyes kis idegszáladon szokatlan impulzivitást érezhetsz. Ez talán eddig még sohasem fordult elő veled. Emiatt aztán a héten különösen érzékennyé válhatsz, persze nem csak a negatív vélemények és fejlemények hatására. Próbáld meg hát kihozni ebből a legjobbat. Amennyiben egy kis “szabad kezet” adsz az érzelmeidnek, kapcsolataid tovább fejlődhetnek, elmélyülhetnek. Igaz ez a barátiakra, a szerelmi, de még a munkakapcsolataidra is.

Mérleg

Amint először emberek közelébe mész ezen a héten, azt kívánhatod: bárcsak minden hétfő így kezdődne! A teljes önbizalom és a sugárzó báj bizony könnyen megteheti a várt a hatást, hiszen lehet, hogy sokan egyáltalán nem fognak tudni ellenállni neked. Kommunikációs készséged is az egekben szárnyalhat. Ez különösen jó, hiszen száz meg száz ötlet cikázhat most egyszerre a fejedben. Ezeknek a megvalósításába pedig akár bele is kezdhetsz.

Skorpió

Ne habozz ezen a héten, ha arról van szó, hogy új ötletekkel kell előállni. Munkahelyeden a feletteseid akár még észre is vehetik, hogy milyen filozofikus és éleslátó vagy. Ezek a tulajdonságok pedig remekül passzolnak a kissé befelé forduló hangulatodhoz. A hirtelen jött népszerűséget és központiságot egyáltalán ne szégyelld kihasználni, hiszen csak így tudsz az életben előrehaladni.

pexels-photo-395132

Nyilas

A hét kezdetén úgy érezheted, hogy valami nagyon jót csináltál az elmúlt időszakban, hiszen az emberek feltétlen szeretetét élvezheted. Ne szégyenlősködj és tudasd, akivel szeretnéd, hogy mik a vágyaid, hiszen ki tudja, akár még be is teljesedhetnek ezen a héten. A szokásos laza természetedet a hét közepén felválthatja egy kis rossz kedv. A legfontosabb az, hogy lassíts és légy türelmes, adj egy kis időt magadnak.

Bak

Valami újat kaphatsz a hét elején. Ettől aztán igazán kirobbanó formában lehetsz, így itt a remek alkalom arra, hogy elkezdj egy projektet. Ebből aztán valami nagyon érdekeset is tanulhatsz. Pontosabban, megismerkedhetsz a módszerek egy új fajtájának elsajátításával. Ez remek tapasztalatszerzési lehetőség, amelyet a későbbiekben még sokszor kamatoztathatsz. Így tehát nem érdemes elszalasztani a kínálkozó lehetőségeket!

Vízöntő

Csapj bele a közepébe a héten és kezd azzal az első napokat, hogy kipróbálsz valami újat. Amennyiben szükségét érzed, kérd ki egy jó barát segítségét is, aki végigkalauzol téged a izgalmakon. Ezután remek formában érezheted magad, ám lehet, hogy pont ekkor jön el az ideje annak, hogy egy kicsit lassabb fokozatra kapcsolj mentálisan és érzelmileg is. A hosszútávú céljaidat és törekvéseidet ugyanis így könnyebben tisztázhatod.

Halak

A partnereiddel kapcsolatban most jó, ha nyitva tartod a szemed, ugyanis bizonyos problémák alakulhatnak ki különösen jogi és pénzügyi kérdésekben. Figyelj minden apró részletre, valamint arra is, hogy a különböző feleknek mik az igényeik. Nem kell pánikolni, hiszen olyan úgysem lesz, hogy mindenkinek ugyanolyan jó. Ám egy kis kreativitással könnyedén megtalálhatod azt a bizonyos arany középutat.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

loading...