Kínai horoszkóp

 

Patkány

(1912,1924, 1936, 1948, 1960, 1972, 1996)

Élénk, határozott személyiség vagy. Tetteidet rendszerint sikerek övezik, amit vonzerődnek, illetve határtalan akaraterődnek köszönhetsz. Sosem éred be kevesebbel. Határozott, szívós ember vagy, aki a jég hátán is megél. Ettől függetlenül kifejezetten szereted a jólétet, így kissé anyagias is vagy. Éppen ezért, ha valami mégsem úgy alakul, ahogyan azt előzőleg eltervezted, akkor magadba roskadsz. Ilyenkor kifejezetten életuntnak tűnsz. Ennek ellenére a társasági élet jellemző rád, mivel imádsz sokat beszélni, sajnos néha túl sokat is. A legfontosabb számodra, hogy mindig a középpontba kerülj, amiben remek humorérzéked is segítségedre van.

Bivaly

(1901, 1913, 1925, 1937; 1949, 1961, 1973, 1985, 1997)

Meglehetősen gyakorlatias, nyugodt és módszeres vagy, aki mindig két lábbal áll a földön, és csak olyan terveket készít, amit úgy érez, hogy meg is lehet valósítani. Tevékeny vagy, és életcélod, hogy valami maradandót alkoss. Kitartásodnak köszönhetően általában ezek a célok meg is valósulnak. Általában merev, makacs és kissé régimódi vagy, és mivel az újat nehezen fogadod be, így barátkozni is nehezen szoktál. Ugyanakkor, akit mégis közel engedsz magadhoz, az benned teljesen megbízhat, mert mindig számíthat majd rád.

Tigris

(1902, 1914, 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998)

Egyszerre lázadó és uralkodó vagy, egy magabiztos, erős egyéniség.Sosem kell attól félned, hogy elszürkülsz a társaid mellett, hiszen te egy született vezéralkat vagy! Úgyhogy inkább te fogsz rájuk hatni! Szívós vagy, aki él-hal a kihívásokért, mi több, szereted a veszélyt, a kockázatot,és alaposan megharcolsz a sikeréért. Ritkán hajlasz a kompromisszumkötésre, mivel nem hiszel a „félmegoldásokban”. Ha kudarc is ér, könnyen lerázod magadról, és mész tovább az általad kijelölt úton. Ugyanakkor inkább a mának élsz, és ha van is valami nagyobb életcélod, általában akkor sem tervezel előre.

Nyúl / Macska

(1903, 1915, 1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999)

A diszkréció, figyelmesség, nyugodtság és az udvariasság jellemez a legjobban téged. Ugyan többnyire megbízható és jóindulatú vagy, azért néhol kissé fondorlatos is. Így is sok barátod sikerül magad köré gyűjtened, de mindig a család lesz az első a számodra. Szeretsz gondoskodni, anyáskodni mások felett, néha túlságosan is. A külvilág felé próbálod magad erősnek és határozottnak mutatni, de valójában sokszor vagy döntésképtelen, és emiatt néha kétségbe is esel. Éppen ezért megfontoltan szeretsz cselekedni, és a kihívásokat inkább elkerülöd.

Sárkány

(1904, 1916, 1928, 1940, 1952, 1964, 1976, 1988, 2000)

A Sárkány jegyében szülöttek a világ legnagyobb szívtiprói, egyben a legjobb szeretőik is! Ez köszönhető többek között a hatalmas önbizalmadnak, és hogy egészen elképesztő energiákkal rendelkezel, amelyek a kitartáshoz adnak erőt. Étvágyad minden téren óriási, ami nem csak a szexuális életben, de a karrierépítés szempontjából is hasznos. Mindemellett a siker ritkán részegít meg, ezért próbálsz a lehetőségeidhez képest nagyvonalúan viselkedni, és segíteni másokon, különösen, ha a szeretteidről van szó. Nagylelkűségedet sokszor sínyli meg a pénztárcád, de bámulatos érzékkel vagy képes hamar pótolni azt.

Kígyó

(1905, 1917, 1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989)

Kígyóként sokat adsz a külsőre, külsőségekre, ezért nem sajnálod a pénzt a kozmetikára, szép és elegáns ruhákra sem. Gyakran túlértékeled a saját képességeidet, ennek ellenére a szervezőkészségednek hála mindig az öledbe hullik a szerencse. Azért az esetek többségében sikerült reálisan felmérned a lehetőségeidet és gyakorta teszel bölcsességedről tanúbizonyságot. Mások véleményére viszont nehezen adsz, elsőre mindig kétkedve fogadod a kritikákat és a jó tanácsokat is. Barátságaid gyakran egy életre szólnak, viszont sokszor akkor sem tudsz valakit elengedni, amikor az tényleg jobb megoldás lenne, mivel ehhez túlságosan is büszke vagy.

(1906, 1918, 1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990)

Hiú vagy, aki szeret feltűnést kelteni, és éppen ezért előszeretettel helyezed magad a középpontba. Vidámságodnak és életkedvednek hála azonban ezt senki nem rója fel neked, hiszen ezek a tulajdonságaid olyan erősek, hogy a társaságodban lévőkre is ráragadnak.  Legfőbb jellemződ a szabadság szeretete, önállóságodat emiatt mindig előtérbe helyezed. Szabályok alól te szeretsz a kivétel lenni, nem bírod a kötöttségeket, így hajlamos vagy nekimenni akár a falnak is. Sajnos a makacsságod sokszor túl erősnek bizonyul ahhoz, hogy a jó tanácsokra hallgass. A spontaneitást viszont szereted, igaz, néha túlságosan is.

Kecske / Bárány

(1907, 1919, 1931, 1943, 1955, 1967, 1979, 1991)

Elragadóan kedves és bájos vagy, aki nem lehet nem szeretni! Ugyan sokat vársz az élettől, de nem akarsz mindenért megdolgozni. Ennek köszönhetően egyedül ritkán boldogulsz, mindig szükséged van egy segítő kézre. Ha magányosnak érzed magad, akkor hajlamos vagy a szorongásra, túlzott aggodalomra és szomorúságra. A jó kedved azonban képes kreatív energiákkal feltölteni, ezért különleges affinitásod van a művészetek terén. Mindehhez azonban szükséged van biztonságérzetre, amit általában ellenállhatatlan természetednek köszönhetően meg is kapsz.

Majom

(1905, 1920, I932, 1944, 1956, 1968, l980, l992)

Kiválóan értesz a figyelemfelkeltéshez, és tele vagy vállalkozó kedvvel. Társaságban érzed magad a legjobban, főleg, ha a közben a szádat és a többi testrészedet is mozgathatod. Könnyedséged abból is fakad, hogy ritkán törődsz azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Ennek oka leginkább az a meggyőződésed, hogy te úgy vagy jó, ahogyan vagy. Nagyon könnyen fel tudsz lelkesülni valamiért, vagy valakiért, de ugyanolyan könnyen meg is tudsz róla feledkezni. Azért, ha van egy kitűzött, hosszabb életcélod, akkor amellett képes vagy mindvégig kitartani. A leírtak alapján bár kissé felszínesnek tűnhetsz, de ismerőseid hosszabb távon sosem tudnak rád megharagudni, mivel egyéniséged hiánya igazi űrt hagy maga után.

Kakas

(1909, 1921, 1933, 1945, 1957, 1969, 1981, 1993)

Igazi Kakasként büszke jellem vagy, aki mindig megmondja, amit gondol. Nem félsz a csörtéktől, szívesen veszed fel a kesztyűt. A mellőzés viszont rád rémisztően hat, szereted emlékeztetni az embereket a létezésedre. Környezetedet igyekszed elbűvölni nem csak bátorságoddal, de tudásoddal is, ami akár egészen elképesztő is lehet, ha kellő figyelmet fordítasz rá. Ezek mögött nem hiúság, hanem sokkal inkább bizonytalanság áll. Ezt viszont remekül ellensúlyozod talpraesettségeddel, amire szükséged is van az életben, mivel a szerencse csak nagyon ritkán hullik az öledbe, ugyanis mindenért meg kell dolgoznod.

Kutya

(1910, 1922, 1934, 1946, 1958, 1970, 1982, 1994)

Csillagjegyedhez mérten a hűség és a megbízhatóság a legjellemzőbb rád, ami gyakran párosul önzetlenséggel is. Mindemellett még hatalmas állóképességgel és állhatatossággal is rendelkezel. Barátod ennek megfelelően annyi, mint a tenger. Azért te sem vagy tökéletes! Sokszor konokul viselkedsz, ilyenkor csak a téged motiváló szavakra tudsz hallgatni. Hűséged ráadásul hajlamos visszaköszönni a tárgyaidban is, így sok elavult dologtól is nehezen válasz meg. Továbbá hajlamos vagy az erős hangulatváltozásokra is, ezért az ellenségeidnek nem csak hamar meg tudsz bocsájtani, de a segítségükre is sietsz adott esetben.

Disznó

(l9ll, 1923, 1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995)

Kifejezetten szerencsésnek születtél, mondhatni mindig nagy malacod van, ezért anyagiakban is ritkán szűkölködsz. Ugyan az általad kitűzött célokat mindig eléred, azért gyakran sok időbe telik ezeknek a valóra váltása. Sokszor nehézkesen viselkedsz, hajlamos vagy olyan dolgokon rágódni, amik valójában nem is jelentenek olyan nagy gondot. Ez kihathat a társas életedre is, mivel érzelmeidet is nehezen tudod kimutatni. Emiatt pedig meglehetősen félénken tudsz viselkedni, a konfrontációkat pedig ennek megfelelően inkább elkerülöd. Ugyanakkor a békevágyad segít mások konfliktusainak a rendezésében.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

loading...