Pénzhoroszkóp 2017-re

Kos

A 2017-es év nyara kedvezően alakul a vagyoni helyzetedet tekintve, a 2016-os év és a 2017-es év eleje azonban némi kellemetlenséget hozhat magával. Ekkor megsokszorozódhatnak az egyébként aprónak tűnő kiadások, ami összességében váratlan helyzet elé állíthat. Várhatóan jól megoldod a helyzetet, és a későbbiekben stabilitásra, az idő előrehaladtával pedig akár arra is számíthatsz, hogy spórolni tudsz későbbre. Ezt egyébként jól is teszed, hiszen később még jól jöhet, ha a pénzed egy részére számíthatsz.

pexels-photo

Bika

Sok megpróbáltatásban volt részed a 2016-os évben, viszont 2017 elejétől kezdődően mérsékelt ütemű, de lényegében folyamatos javulást várhatsz. Ehhez persze az is kell, hogy józanul bánj a pénzzel, és amikor időnként nagyobb bevétel jön a házhoz, ne kezdj hirtelen költekezésbe. A megfontoltság odáig vezethet, hogy az év végére megoldhatod a problémás ügyeidet. Ha ez mégsem sikerülne, előbb vedd át, hogy mi lehetett ennek az oka, és igyekezz a jövőben kiszűrni ezeket a tényezőket – például rossz szokásokat, hirtelen döntéseket – a sikerért.

Ikrek

Februártól arra számíthatsz, hogy ha te is dolgozol ezen, fokozatosan javul az anyagi helyzeted. Ugyan az első hónapban még akadhatnak meglepő fordulatok, de igyekezz nem megrémülni, és csak a célt a szemed előtt tartani. Érdemes az év során tartalékolnod kissé, mert meglehet, hogy az év utolsó hónapjaiban még nagyon nagy örömet okoz majd az előrelátásod! A kölcsönök visszafizetésével jó ütemben haladhatsz, néhányat akár le is sikerültet zárnod.

Rák

Az év elején szerencsés fordulatra számíthatsz a pénzügyeidet tekintve, akár említésre méltó összegek is a zsebedbe juthatnak a hivatásoddal kapcsolatosan. Ha alaposan végiggondolod, hogy minek köszönheted ezt az eredményt, később jó eséllyel elérhetsz hasonlókat. Ha kölcsönt szeretnél felvenni, érdemes lehet kicsit várnod, egészen addig, amíg néhány hónapnyi „tartalékra” nem teszel szert – ez, ha ügyesen spórolsz, akár a nyár végére is bekövetkezhet. 2017-ben különösen is figyelj oda arra, hogy milyen szerződéseket írsz alá, olvasd el az apró betűket is, és ne dőlj be az egyszerű pénzkeresés reményének!

pexels-photo-29781

Oroszlán

Főleg az első néhány hónapban érdemes energiát fordítanod a pénzügyeidre – eleinte inkább talán azért, mert nem állnak valami jól a dolgok, később pedig azért, mert egyre kedvezőbb lehetőségekkel találod szemben magad. Számíthatsz rá, hogy kedvező befektetési lehetőséget, vagy egy új, jövedelmezőbb állást találsz – ezekbe akkor érdemes belevágnod, ha összeegyeztethetőek az életmódoddal és életviteleddel. Emellett korábbi befektetések is akadnak, amelyek jó eséllyel végre megtérülhetnek.

Szűz

A 2017-es év remek alkalom lehet vagyonod gyarapítására, hiszen némi odafigyelés mellett remek lehetőségek nyílnak meg előtted. Ugyan kisebb-nagyobb kiadásokra, például a járművek, műszaki cikkek meghibásodása miatt számítanod kell, ezek kifizetése nem valószínű, hogy nagyobb gondot jelentene. Mivel minden elég kedvezően alakul, hajlamos lehetsz elfeledkezni a spórolásról – ami nagy hiba, hiszen éppen az ilyen, kedvező években van a legjobb lehetőség arra, hogy felkészülj a következő év(ek) esetleges kihívásaira. A következő évben még nagyon örülhetsz annak, ha 2017-ben tettél félre némi pénzt!

Mérleg

A pénzed gyarapodásának most leginkább az állhatja útját, ahogyan a dolgokhoz állsz. Lehet, hogy a takarékosság helyett előnyben részesíted a kikapcsolódásra, szórakozásra fordított összegeket. Ez persze egy bizonyos mértékig szintén jó ötlet, hiszen a pénzt nem azért keressük, hogy aztán csak „üljünk rajta”, viszont a túlzott költekezés egyáltalán nem a legjobb ötlet. Ha új munkába kezdenél, késztetést érezhetsz arra, hogy jóformán az egyik pillanatról a másikra hagyd ott a korábbit, ami nem biztos, hogy a  legjobb megoldás. Gondold végig, hogy karriered szempontjából hogyan lenne a legjobb, és szükség esetén előbb inkább vállalj egy mellékállást, s csak aztán vágj bele valami újdonságba!

Skorpió

A 2017-es évben végre kedvező fordulatra számíthatsz, bár az első hónapokban még akadhatnak kisebb-nagyobb akadályok. Az év végére eljuthatsz akár odáig is, hogy nagyobb kiadásokkal tervezz, így például a lakás felújításáról, vagy akár új lakás vásárlásáról is gondolkozhatsz a logikus keretek között. Lendületet hozhat az anyagi helyzetedbe, hogy korábbi befektetések térülnek meg, ugyanakkor év közben is előfordulhatnak váratlan kiadások, amelyek lehetőségét semmiképpen sem érdemes kizárnod.

pexels-photo-63196

Nyilas

Az első néhány hónapban még megszenvedheted a korábbi év végén talán túlzó kiadásaidat, amin nem javít sokat az sem, hogy még 2017 elején is felbukkanhatnak furcsa, kifizetésre váró „ügyek”. Kétségbeesésre azért nincs okod, hiszen ha kicsit szűkösebben kell is élned néhány hétig, tavasszal és a nyár elején már alighanem rendeződnek az anyagiak. Azért jobb, ha kicsit még vársz a nagyobb kiadásokkal, hacsak nem feltétlenül szükségesek. A nyár közepe és vége már alkalmasak lehetnek arra, hogy lakásfelújításra, nagyobb értékű háztartási cikkek megvásárlására költs – még ha ezzel a nyaralásodon talán kurtítani is kell picit.

Bak

2017-ben egészen szerencsésnek érezheted magadat, főként az első negyedévben várhatsz kiemelkedő sikereket. Persze, önmagában a szerencse még nem elég szinte semmire, okosan kell befektetned és felhasználnod a pénzedet, ha szeretnéd, hogy az év fennmaradó részébe, illetve akár az elkövetkező évekbe is átgyűrűzzön a kedvezőbb anyagi helyzeted hatása. Szintén fontos, hogy ne bízz meg bárkiben: a szerződéseidet akár kétszer is fusd át, és ne reménykedj olcsó és gyors pénzkeresési lehetőségekben, mert így könnyen áldozattá válhatsz.

Vízöntő

A 2016-os év elég átlagosan alakult, így jogosan remélheted, hogy végre egy kissé melléd áll a szerencse. Ez jó eséllyel be is következik, és arra számíthatsz, hogy fokozatosan javul az anyagi helyzeted – ha nem is áttörő mértékben. Bár valószínűleg csak kis intenzitású lesz a vagyonod gyarapodása, mégis alkalmas lesz arra, hogy akár hosszabb távon is tervezhess vele. Az év vége felé akár jelentősebb összeg is összegyűlhet, ha okosan gazdálkodtál.

Halak

Gyakori „hiba”, hogy az év végén az emberek hajlamosak túlzottan is sok pénzt költeni. Ebbe jó eséllyel te is beleestél, így az újévkor az egyik első ötleted a fogadalmadat illetően a józanabb pénzköltés lehet… Azért nem érdemes nagyon kétségbe esned, mert a múlton már nem, de a jövőn tudsz változtatni, és erre már csak azért is esélyed van, mert várhatóan az év későbbi hónapjaiban kedvezően alakulnak a pénzügyeid. Főleg a nyár végén vagy az ősz elején számíthatsz kedvező fordulatra, amit érdemes lehet arra tartogatni, hogy a jövőben ne érjenek nagy meglepetések.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

loading...